2012 május 20, vasárnap - Bernát és Felícia napja

Kezdőlap arrow Hírek, események arrow Friss hírek arrow Jakubinyi György érsek atya karácsonyi körlevéle

Fömenü
Kezdőlap
Hírek, események
Weblinkek
Kapcsolat
Keresés
Vendégkönyv
Képgaléria
Videótár
Egyházközség
Történelem
Templom
Lelkipásztor
Szent Imre Herceg élete
Hitélet
Imádságok
Hittan
A Katolikus Egyház Katekizmusa
Online Biblia (Szt. István Társ)
Online Biblia
Napi olvasmányok
A nap szentje
A szentek élete
Magyar szentek
Magyar katolikus lexikon
Képek
Online felhasználók
Jelenleg 5 vendég online
Jakubinyi György érsek atya karácsonyi körlevéle PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010 december 26.
 
Az adventi szentidőben Karácsonyra készültünk, emlékeztünk Jézus első eljövetelére. A liturgikus szövegek Jézus második eljövetelére is figyelmeztettek, mert nemcsak az évente visszatérő ünnepre készülünk, hanem az Urat várjuk, akiről a Hiszekegyben így valljuk: „Újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”.
 
 
Az első adventi várakozásunk Karácsonykor beteljesedett. Újra átéltük a karácsonyvárást, mely várakozás lényegében emlékezés volt: együtt éreztünk az ősökkel, az ószövetségi választott néppel, bűnbánatot tartottunk, együtt imádkoztuk a prófétával: „Harmatozzatok égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el, édes Üdvözítőnk”. (vö. Iz 45,8)
    A második várakozásunk Karácsonytól és Pünkösdtől halálunkig, illetve a végítéletig tart. A megváltás megtörtént, de hátra van a beteljesülése az örök boldogságban. A hittudomány nyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy a „már” és a „még nem” feszültségében üljük meg adventünket, éljük le keresztény életünket. A kérdés csak az, hogy mit várunk életünkben, családunkban és a társadalomban… 
    A keresztség szentségében Isten gyermekei, a mennyország örökösei lettünk és a teljes Szentháromság birtoklásával lelkünk szentély lett. Egyéni életünket ennek megfelelően kell alakítanunk. Egyetlen ismertetőjelünk van: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35) Istenszeretetemet csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudom bizonyítani. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14) A közmondás szerint a hűlést és a szerelmet nem lehet rejtegetni, mert meglátszik az arcon. De így vagyunk kereszténységünkkel is. Szavaink, tetteink, egyszerű megjelenésünk tanúságtétel Istenről, aki maga a Szeretet. (1Jn 4,16)
    A főparancs minden mást magába foglal. A szeretetet elsősorban a családban kell megélnem. Szülők, gyermekek „kötelessége” a szeretet. Régen rossz, ha a szeretetet kötelezni kell. Annak szívből kell fakadnia. Éljünk a szentségekkel, mert elesett emberi természetünk a megváltás után is rászorul a kegyelem állandó támogatására, hogy meg tudja élni a szeretetet.
    A Miatyánkot csak többes számban lehet mondani. Mi vagyunk Jézus Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak a tagjai. Felelősek vagyunk egymás iránt: a munkahelyen, a táradalomban, ott, ahova a Gondviselés állított. Keresztény hitünk nem magánügy, hanem a keresztségben kapott küldetés testvéreimhez. A tanúságtétel a közéletben is kötelez, elsősorban életpéldával, de ha kell, szóbeli hitvallással is.
    Az Úr Jézus második eljöveteléről beszélve előjeleket is említ: földrengés, háborúk, katasztrófák. (Mk 13,21–27 stb.) Napjainkban mintha megsokszorozódtak volna ezek az előjelek… Valójában csak a tömegtájékoztatás sebessége gyorsult fel, és ezért perceken belül mindenről tájékozódunk. Ám az említett jelek mindig megvoltak és meglesznek a világ végéig. Ezért kéri az Úr Jézus, hogy várjuk állandó készenlétben eljövetelét, „mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. (Mt 25,13) Az állandó készenlét pedig a kegyelemben megélt hitvalló, tanúságtevő keresztény életet jelenti.
    Mindez összecseng azzal, hogy Advent I. vasárnapjától Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján a „kommunió” évét tartjuk. Tudom, első hallásra a „kommunió” szó ismeretlenül hangzik, és a magyarázó lelkipásztori füzet nem jut el mindenkihez. A szó latin, communio, közösséget jelent, kapcsolattartást. Elég idéznem a lelkipásztori füzet előszavából Szent Jánost: „Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”. (1 Jn 4,11) Ebben minden benne van: kereszténynek lenni, katolikus egyházközségben élni egyszerűen szeretetközösséget jelent, ahol „Isten szerelméért” (régi mondás = Isten iránti szeretetből) az egyházközség tagjai figyelnek egymásra. Itt felsorolhatnánk a kis katekizmusból az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit (Éhezőknek ételt adni, … stb.). Ezt jelenti a kommunió a gyakorlati keresztény életben.
    Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!

    Gyulafehérvár, 2010. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén

†György s.k.

érsek

Utolsó frissítés ( 2012 január 16. )
 
< Előző   Következő >

A lap tetejére