Az adventi szentidőben Karácsonyra készültünk, emlékeztünk Jézus első eljövetelére. A liturgikus szövegek Jézus második eljövetelére is figyelmeztettek, mert nemcsak az évente visszatérő ünnepre készülünk, hanem az Urat várjuk, akiről a Hiszekegyben így valljuk: „Újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”.

 

 

Az első adventi várakozásunk Karácsonykor beteljesedett. Újra átéltük a karácsonyvárást, mely várakozás lényegében emlékezés volt: együtt éreztünk az ősökkel, az ószövetségi választott néppel, bűnbánatot tartottunk, együtt imádkoztuk a prófétával: „Harmatozzatok égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el, édes Üdvözítőnk”. (vö. Iz 45,8)
    A második várakozásunk Karácsonytól és Pünkösdtől halálunkig, illetve a végítéletig tart. A megváltás megtörtént, de hátra van a beteljesülése az örök boldogságban. A hittudomány nyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy a „már” és a „még nem” feszültségében üljük meg adventünket, éljük le keresztény életünket. A kérdés csak az, hogy mit várunk életünkben, családunkban és a társadalomban… 
    A keresztség szentségében Isten gyermekei, a mennyország örökösei lettünk és a teljes Szentháromság birtoklásával lelkünk szentély lett. Egyéni életünket ennek megfelelően kell alakítanunk. Egyetlen ismertetőjelünk van: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35) Istenszeretetemet csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudom bizonyítani. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14) A közmondás szerint a hűlést és a szerelmet nem lehet rejtegetni, mert meglátszik az arcon. De így vagyunk kereszténységünkkel is. Szavaink, tetteink, egyszerű megjelenésünk tanúságtétel Istenről, aki maga a Szeretet. (1Jn 4,16)
    A főparancs minden mást magába foglal. A szeretetet elsősorban a családban kell megélnem. Szülők, gyermekek „kötelessége” a szeretet. Régen rossz, ha a szeretetet kötelezni kell. Annak szívből kell fakadnia. Éljünk a szentségekkel, mert elesett emberi természetünk a megváltás után is rászorul a kegyelem állandó támogatására, hogy meg tudja élni a szeretetet.
    A Miatyánkot csak többes számban lehet mondani. Mi vagyunk Jézus Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak a tagjai. Felelősek vagyunk egymás iránt: a munkahelyen, a táradalomban, ott, ahova a Gondviselés állított. Keresztény hitünk nem magánügy, hanem a keresztségben kapott küldetés testvéreimhez. A tanúságtétel a közéletben is kötelez, elsősorban életpéldával, de ha kell, szóbeli hitvallással is.
    Az Úr Jézus második eljöveteléről beszélve előjeleket is említ: földrengés, háborúk, katasztrófák. (Mk 13,21–27 stb.) Napjainkban mintha megsokszorozódtak volna ezek az előjelek… Valójában csak a tömegtájékoztatás sebessége gyorsult fel, és ezért perceken belül mindenről tájékozódunk. Ám az említett jelek mindig megvoltak és meglesznek a világ végéig. Ezért kéri az Úr Jézus, hogy várjuk állandó készenlétben eljövetelét, „mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. (Mt 25,13) Az állandó készenlét pedig a kegyelemben megélt hitvalló, tanúságtevő keresztény életet jelenti.
    Mindez összecseng azzal, hogy Advent I. vasárnapjától Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján a „kommunió” évét tartjuk. Tudom, első hallásra a „kommunió” szó ismeretlenül hangzik, és a magyarázó lelkipásztori füzet nem jut el mindenkihez. A szó latin, communio, közösséget jelent, kapcsolattartást. Elég idéznem a lelkipásztori füzet előszavából Szent Jánost: „Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”. (1 Jn 4,11) Ebben minden benne van: kereszténynek lenni, katolikus egyházközségben élni egyszerűen szeretetközösséget jelent, ahol „Isten szerelméért” (régi mondás = Isten iránti szeretetből) az egyházközség tagjai figyelnek egymásra. Itt felsorolhatnánk a kis katekizmusból az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit (Éhezőknek ételt adni, … stb.). Ezt jelenti a kommunió a gyakorlati keresztény életben.
    Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!